KŐVIRÁG EGYÜTTES - MAROSVÁSÁRHELY
A Kővirág együttes 1992 őszén alakult.
Alapítója László József. Gitáron játszik, énekel. A Kővirág dalok szerzője.
Tagjai:
- Fülöp Csongor István
(billentyűs hangszerek, ének)
- Benczédi Szilárd
(basszusgitár, ének)
- Szász Emese Rebeka
(block-flöték, furulyák)
- László Áron
(dobok)
Az együttes dalait áthatja a sajátos erdélyi hangvétel, az erdélyi problematika. Zenét és irodalmat (verseket) kedvelőkhöz szól, korhatár nélkül. Dalaiba a hagyományos magyar zenék (népdalok, virágénekek) elemei is beépülnek, stílusa sajátos hangvételű, jazz-es hatásokkal gazdagított.
Zenéinek műfaja: verséneklés. A repertoárt elsősorban erdélyi költők (Farkas Árpád, Ferenczes István, Horváth Imre, Kovács András Ferenc, Kányádi Sándor, László Noémi, Adonyi Nagy Mária, Vári Attila, Szilágyi Domokos, Lőrinc József, Máthé Imre) valamint magyar klasszikusok (Ady Endre, József Attila) megzenésített versei alkotják.
Az évek során a Kővirág önálló előadásokat tartott, vagy meghívásoknak tett eleget, kulturális fórumokon, író-olvasó találkozókon vett részt.
Erdélyszerte koncertezett: több alkalommal Marosvásárhelyen, valamint Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Székelykeresztúron, Csíkszeredában, Brassóban, Baróton, Nyárádszeredában. Bukarestben a Magyar Kultúra Házában mutatkozott be.
Magyaroszágon, Budapesten az Interfolk Fesztiválon, a Fehérvári Dalostalálkozón, a gyulai várszínházban, a Sárvári Historiás Napokon, Pakson, valamint Dabason és környékén vendégszerepelt.
Közreműködött a Marosvásárhelyi Területi Rádió, a Bukaresti Rádió, valamint a Román Televízió magyar nyelvű adásaiban, bemutatkozott a Kossuth Rádió hallgatóinak.
Hangfelvételeket készített: három gyerekalbumot Kányádi Sándor, Kovács András Ferenc és Veress Zoltán megzenésített gyerekverseivel, valamint két felnőtt albumot erdélyi költők megzenésített verseivel.
Az együttes történetében kiemelt helyen szerepel tízéves fennállásának megünneplése 2002 októberében. A jubileum alkalmával rendezte meg a verséneklés első erdélyi fesztiválját, a KŐVIRÁG FESZTIVÁL-t.
A kétnapos rendezvény során, gyerek és felnőtt előadások, koncertek keretében erdélyi, magyarországi, délvídéki, kárpátaljai zenekarok és előadók mutatkoztak be a marosvásárhelyi közönség előtt: a Sebő együttes és Kátai Zoltán históriás énekes Magyarországról, a Credo együttes Kárpátaljáról, Délvídékről Verebes Ernő, a Zyntharew együttes vezetője, valamint az Öves együttes Marosvásárhelyről.
2007-ben többek között Zalaegerszegen vendégszerepelt, részt vett az Énekelt Versek XII. Zentai Fesztiválján, Vajdaságban, amelyen megnyerte a legjobb kötelező megzenésített vers díját, koncertezett a Félszigeten, a Művészetek Völgyében, valamint Budapesten a Dunánál Fesztiválon.